Tolnai hírek
Felmerült a bunda gyanúja a Paks-Diósgyõr meccsen
2012-02-22 14:57:13
Paks, Diósgyõr, labdarúgó mérkőzés
Milliók helyett szájba veréssel, azaz nagy pofonnal zárult egy sikertelen bundameccs a labdarúgó-NB I-ben, ezzel a címmel közölt cikket a Blikk internetes oldalán.
A lap szerint az eset még 2010. május 8-án a Paks-Diósgyõr meccsen történt. Mint írják: ez idõ tájt a súlyos gondokkal küszködõ DVTK nem tudott fizetni a játékosainak, és közülük akadt, aki jobb híján törvénytelen eszközökkel próbált pénzt keresni. Egy közvetítõ 1000 euróért – vagyis 290 ezer forintért – vállalta, hogy megszervezi a csalást.
Fejenként ötezer eurót – akkori áron 1,4 millió forintot – kínált minden egyes miskolcinak, aki részt vesz az akcióban. A Blikk információi szerint a megkeresett focista elvállalta a feladatot, s megnyugtatta a közvetítõt, hogy másik két játékostársát is beveszi a bundába. A megrendelõk minimum négy gólt vártak a kilencven perctõl, és azt, hogy a DVTK legalább két góllal kapjon ki. A megkent futballisták azonban felsültek, Ivan Rados diósgyõri kapus remekül védett a Paks ellen, csak egy gólt kapott, így a fogadási maffia rengeteget bukott, ennek következménye volt, ahogy a lap állítja, hogy a megrendelõ a parkolóban tettleg is bántalmaztaa a csalást intézõ közvetítõt.
Megkerestük a Paksi FC vezetõit, hogy észrevettek-e valamit a mérkõzésen, ami gyanús lehetett, de mint mondták, õk is az újságból értesültek a hírrõl, és nem szeretnének foglalkozni vele. - Már mostani hír, hogy a Paks keddi ligakupa mérkõzését az MLSZ egy héttel elhalasztotta a pálya alkalmatlansága miatt. A Debrecen elleni mérkõzést 28-án 16.30-kor játsszák le.
Tolnatáj Televízió
