Kultúra
A baranyai tánchagyomány ünnepe
2012-02-22 13:36:32
Baranya, Pécs, Szivárvány Gyermekház, Néptánccal a Gyermekekért Alapítvány, Pöndöly Néptánc és Hagyományőrző Egyesület
Szólótáncos találkozón méretik meg magukat a megye néptáncosai március 3-án, Pécsett; az első Baranyai Szólótáncfesztiválra csaknem másfélszázan neveztek, így ez a nap a baranyai magyar tánchagyomány igazi ünnepét jelentheti majd.
A 19 órakor kezdődő gálán a díjazottakat és a hagyományőrzőket együtt láthatja a közönség.
A pécsi Szivárvány Gyermekházban sereglenek össze a néptáncos szólisták – párosok és legények – március első szombatján, hogy számot adjanak a baranyai magyar tánchagyomány ismeretéről és előadói képességeikről, s emellett bemutassák a Kárpát-medence valamely más vidékének táncait is. A gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztályokban színpadra lépő táncosok produkcióit háromtagú zsűri kíséri figyelemmel, s dönt a „Baranya kiváló táncosa” díjak odaítéléséről.
A pécsi Néptánccal a Gyermekekért Alapítvány és a komlói Pöndöly Néptánc és Hagyományőrző Egyesület kezdeményezésére megszervezett fesztivál célja, hogy felhívja a figyelmet az elmúlt évtizedekben a színpadokon méltatlanul háttérbe szorult baranyai magyar tánchagyomány értékeire és gazdagságára. Az egész napos szakmai rendezvény egyúttal fórumot teremt a megyében tevékenykedő néptáncos tehetségek előtt, hogy szólótáncosként is próbára tegyék magukat, s munkájukat elismert szakemberek értékelése nyomán folytathassák.
A fesztiválprogramban délelőtt a gyermekek lépnek színpadra, délután pedig az ifjúsági és felnőtt korú táncosok, tizenkét baranyai táncegyüttes illetve művészeti iskola képviseletében. Emellett szép számmal akadnak résztvevők Tolna megye bukovinai székelyek lakta településeiről is. A talpalávalót a Tenkes Zenekar, a Vörös Rezesbanda és a Csurgó szolgáltatja. Az este hét órától látható gálaműsorban a díjazottakkal együtt olyan baranyai falvak hagyományőrző táncosai és zenészei is fellépnek, ahol nem merült feledésbe a tradíció. Így a szakmai találkozó bízvást válhat az elfeledettnek hitt baranyai magyar táncos örökség méltó ünnepévé. Remélhetőleg nem ez egyetlen alkalommal...
A versenyprogramra és a gálára a belépés díjtalan.

