Kultúra
Jótékonysági estet ad a Misina Néptáncegyüttes
2011-11-26 10:32:32
Misina Néptáncegyüttes, Gálber Attila, Eozin Csillagok
Újra előadja a Misina Néptáncegyüttes az Eozin Csillagok című táncszimfóniát, amelynek premierje pontosan egy éve, 2010 decemberében volt a Pécs2010 EKF program keretében a Pécsi Nemzeti Színházban. Az idei előadás bevételének egy részét jótékonysági célokra fordítják.
A tánccsoport igen mozgalmas, változatos időszakot tudhat maga mögött. A nyáron valamennyi csoportnak tartottak egyhetes tábort Alsómocsoládon, ahol már az őszi szezonra készültek. A Misina meghívást kapott Finnországba, a világ legnagyobbjaként számon tartott kaustinai népzenei fesztiválra, ahol – a Cimbaliband mellett – Pécset és Magyarországot képviselték.
„Egyszerre, párhuzamosan négy színpadon zajlottak az események, szinte megszámolni sem tudtam, hogy mennyi zenészt és együttest láttam, rendkívül nagy élményt jelentett ez a néhány nap a táncosainknak is” – idézi fel az emlékeket Gálber Attila, a Misina Néptáncegyüttes művészeti vezetője. A turné után itthon folytatódtak a fellépések, a tánccsoport – többek között – részt vett az augusztus 20-i ünnepségen is, amelyet egy aradi fellépés követett.
Mostanában gőzerővel készülnek december 10-ére, amikor kétrészes műsort adnak a PTE Dr. Romhányi György Aulában. Az est első felében „Aranyhajú Mária” címmel folklórműsort adnak a különféle korosztályhoz tartozó táncosok, majd a második részben a tavaly bemutatott Eozin Csillagok című táncszimfóniát adják elő. A befolyó bevételből a Magyar Rákellenes Liga Pécsi Alapszervezetét támogatják.
„Az a célunk, hogy lelki feltöltődést adjunk a közönségnek, és segítsük a karácsonyra való ráhangolódást. Nagyon hálásak vagyunk a PTE Általános Orvostudományi Karának, hogy befogadták az előadást. Bízom benne, hogy akik tavaly látták az Eozin csillagokat, a darab megnyerte a tetszésüket. Ez a táncszimfónia Pécsről és híres pécsiekről, az alkotói útkeresésről szól, Angstertől Zsolnayig” – fogalmaz Gálber Attila.
A december 10-i est meglepetéssel zárul: a nagyérdemű első alkalommal tekintheti meg az Ünnep című koreográfiát.
Gerner András (fotó: Tóth László)

