2012. május 19. szombat - Ivó, Iván, Milán

Kultúra


A Pécsi Balett Otello történetét mutatja be

2011-11-21 15:19:54

Pécsi Balett, Otello

Otello drámája igen ritkán látható balettként

2011. november 25-én mutatja be a Pécsi Balett OTELLO történetének táncszínpadi változatát két részben, Vincze Balázs koreográfiájában.

A jubileumi év fantasztikus sikerei után sem lazít a társulat, sőt. A 2010-ben létrehozott nagyszabású produkciók, a szakma és a közönség elismerése arról győzte meg az együttest, hogy lehet nagyot álmodni. Vincze Balázs és elhivatott táncművészei nem rettentek meg a folytatástól az EKF-év elmúltával. Bemelegítésként Hófehérke és a hét törpe történetét vitték színre tavasszal, hogy a táncművészet szépségeivel a legkisebbeket is megismertessék. A finom humorral átszőtt bájos mesebalett azóta folyamatosan műsoron van, sőt meghívást kapott a budapesti Művészetek Palotájába is.


Az ünnepi év sikerei által állított mércét nemcsak megugrani, de túlszárnyalni kívánja a kihívásokra nyitott és szakmailag felkészült együttes: OTELLO drámáját állítják táncszínpadra, mely köztudottan igen ritkán látható balettként, sőt hazánkban - tudomásunk szerint - Eck Imre nyúlt a témához eddig egyedül. Verdi szövevényes librettójából Uhrik Dóra és Böhm György készítettek pontos jelenetbeosztást. Riederauer Richárd - a mesterművet maximálisan tiszteletben tartva - készített átiratot, illetve írt zenét a produkcióhoz. Molnár Zsuzsa álmodta meg a nagyszabású és különleges színpadképet. Összességében minden adott tehát, hogy ismét egy grandiózus előadást láthasson a balett-rajongó közönség a Pécsi Nemzeti Színházban.

Szólj hozzá!

Legfrissebb videók

Legfrissebb videóink







Galériáink

Galériáink

Hirdetés


Partnerünk

Videó ajánló #1

Videó ajánló #2

© Copyright Pannon Televízió